Helló, a nevem Katerine Andrea, 26 éves vagyok és gyönyörű transzvesztita, ez történt velem 20 éves koromban; Gyerekkoro

Helló, a nevem Katerine Andrea, 26 éves vagyok és gyönyörű transzvesztita, ez történt velem 20 éves koromban; Gyerekkorom óta mindig finom és finom vonásaim voltak fiúhoz képest, serdülőkoromban gúny forrása voltam a többi fiúnak, mert alacsony voltam, vékony voltam, kicsi és finom kezeim, karjai és lábai, kissé vastag lábaim és jól lekerekített lófarokom volt, mivel akkoriban általános volt, hogy egy fiúnak hosszú haja volt, többet-kevésbé hordta, mint egy lányt, és jobban viselte, mint egy lány. engem, mivel ez több mint elég ok volt a barátaim számára, hogy ki fognak csúfolni. De ugyanígy volt bennem egy furcsa vonzalom a csajos dolgok iránt, tetszett a ruhájuk, cipőjük, kiegészítőik, a hajviseletük stb. Teltek az évek, felnőtt lettem és 20 éves korom körül elkezdtem munkát keresni, hogy ki tudjam fizetni az egyetemi tanulmányaimat, és a családom anyagi helyzete sem volt túl jó. Elmentem egy ismert élelmiszer-feldolgozó céghez itt, hazámban, hátha elég szerencsém van munkát találni, amit szerencsére adtak, bár nem a legjobbak közé tartozott, árut raktak a teherautókra, akik elosztották, nekem egyáltalán nem volt könnyű, mert még mindig finom testalkatú ember voltam, az igazat megvallva gyenge fiúhoz képest, nem nagyon változott a hajam, még mindig megőriztem a hosszú, vékony tinédzser hajam. Körülbelül pár napja munkába állásom volt az első munkahelyi incidensem, nem bírtam elviselni néhány csomag súlyát és elestem velük, abban a pillanatban a cég egyik tulajdonosa elhaladt mellettem, látta a bukásom teljes látványát, azonnal utasított néhány férfit, akik ott nevettek rajtam, hogy kussoljanak és segítsenek, odalépett hozzám: Minden rendben? Igen uram. Köszönöm. Kérem, azt szeretném, ha bejönne az irodámba. Pánikba estem, mert azonnal azt hittem, ki fog rúgni, követtem az irodájába, bevezetett, megkért, hogy üljek le, azonnal elnézést kértem a történtekért, mondtam neki, hogy jobban fogom próbálni, és nem fog többet megtörténni, néhány pillanatig rám nézett, el tudom képzelni, milyen ijedt arcom volt, és azt mondta: A napokban figyeltelek téged, és azt hiszem, nem vagy alkalmas erre a munkára, nincs meg a fizikai állapotod, hogy ilyen nehéz csomagokat cipelj. Így megszabadulsz a pozíciódtól. Úgy éreztem, a világom összedől, mert nagyon szükségem van a munkára. Csak bólintottam, majd megköszöntem a lehetőséget, amit adtak. Hirtelen így szólt: Még nincs kész... Átnézem az önéletrajzát, és mivel Ön adminisztratív pályát tanul, szeretném próbára tenni adminisztrátorom asszisztenseként és jobb kezem, Miss Gutiérrez. Az arckifejezésem egy csapásra megváltozott a félelemből és a csalódottságból a meglepetésbe és az örömbe: Köszönöm Sánchez úr, nagyon köszönöm…. Nem kell adnod nekik fiút, ne okozz csalódást... nem teszem…. A következő napokban csodálatosan alkalmazkodtam az új munkahelyemhez, körülbelül egy hónappal később Sánchez úr megbízható munkatársa voltam, mindenféle nagy felelősséggel járó feladatot bízott rám, és a velem való bánásmód is nagyon kellemes volt, egy pénteken Sánchez úr megkért, hogy kísérjem el egy kis ügyintézésre, majd meghívott ebédelni vele a szabadba, ebédnél nem tudtam mást kérni: Sánchez úr, boldog és elégedett vagyok, hogy Önnel dolgozhatok, de van valami, amit még mindig nem értek. Mit nem értesz? Miért olyan kedves hozzám? Nem arról van szó, hogy nem értékelem, hanem arról, hogy nagyon különlegesen bánik velem, mint egy régi baráttal, vagy egy családtaggal. Ó, fiú, az történik, hogy nagyon emlékeztetsz egy emberre, akit elvesztettem, akit szerettem, és sajnos már nincs velem, valamilyen szempontból olyan, mintha újra itt lenne velem... Miközben ezt mesélte, kivett egy fotót a portfóliójából, ahol egy csinos nő és egy nagyjából velem egyidős fiú volt: A feleségemet és a fiam, pár éve elvesztettem őket egy autóbalesetben. Sánchez úr kicsordult egy könnycseppet, amitől megszakadt a szívem, egyből azt hittem, hogy egy nagyjából velem egyidős fiúra emlékezteti a fiát, bár nagyon különbözött tőlem, magas, erős, nagyon rövid hajjal, de mivel az utóbbi időben annyi időt töltöttem vele, úgy képzeltem, hogy valamiképpen a fia társaságát érzi. Nagyon sajnálom, uram, ezt nem tudtam. Hagyja a cégnek, uram, kívül hívhat Albertónak… Hé, kérek egy szívességet, nagyon jól megjutalmazom a fizetésedben... Lennél olyan kedves és elkísérnél a farmomra ezen a héten? Van néhány elintéznivalóm ott, és nem voltam ott, mióta a kincsem meghalt, nekem sokkal könnyebb lenne, és ha nem túl sok kérni szeretném, ha a helyére lépnél, annyira hasonlítasz, hogy nem tudod, milyen boldoggá tenne, ha velem lennél, ne hidd, hogy megőrültem, csak ez az egész szinte az övé lett volna, ha te lenne a helyem. néhány nap múlva megígérem, hogy nagyon kényelmesen fogom érezni magát... Habozás nélkül igent mondtam, nem ártana, ha néhány napig úgy viselkednék, mint a fiad, ráadásul a plusz pénz sokat segítene: Természetesen, Mr. Sánchez… Bocsánat… Alberto, számítson rám. Köszönöm, megígérem, hogy nagyon diszkrét leszek, és remélem, te is... Nem igazán értettem a diszkréció részét, de arra gondoltam, hogy azért, mert az emberek azt gondolhatják, hogy egy kicsit őrült vagyok, ezért teljes diszkréciót ígértem neki. Szombaton megérkeztünk a tanyára, amely több mint 6 órányira volt a várostól. Amint megérkeztünk, azt mondta: Bemutatom Danielát, mindenben segít, felkészít ezekre a napokra, mindent megad, ami kell ahhoz, hogy a kincsem legyen, ruhákat, cipőket és mindent, ami kell, menj vele, és pár órán belül érted megyek... Danielával mentem, amikor sétáltunk, azt hittem, hogy nem értem, miért ad nekem ruhát, cipőt és minden mást, ha már a bőröndömben volt minden, amire szükségem volt, megérkeztünk egy szobába, bevezetett, nagyon szép volt, házassági, nagyon jól feldíszített, a falon Alberto nagy portréja volt a feleségével és a fiával. Azonnal megkérdeztem Danielától: Hé, miért van szükségem ennyi felkészülésre, hogy itt tölthessem ezeket a napokat? Különben is, milyen nehéz lehet úgy öltözködni és úgy viselkedni, mint a fia? Ráadásul nem is hasonlítok rá. "És ki mondott valamit a fiáról? Úgy érti, hogy te leszel a felesége""""" Mindenre rájöttem, Istenem, nézd a portrét, a szemét, a száját, szar, a feleségét látja bennem, a feleségét. a kincse..... istenem, micsoda bajba kevertem magam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!